[[notesz]]
 

Notesz

Onlájn világ

Akinek nincs esze, legyen notesze! – tartja a mondás. De én azt hiszem, hogy akinek van esze, annik is van notesze – pont azért, mert van esze. Nos, hát nekem is van noteszem (de lehet, hogy inkább a mondás miatt ;-)). Rögtön három is.

Könyvjelző

Az Interneten jártunkban-keltünkben számtalan remek oldallal találkozunk, aminek a címére biztos nem fogunk emlékezni egy héttel később, holott arra frankón emlékszünk, hogy milyen remek oldal is, de jó lenne tudni a címét.

Erre már a korai böngészőkben is megvolt a megoldás: könyvjelző. Remek találmány, tudja is, amit kell, egészen addig, amíg össze nem gyűlik 200-300 könyvjelző, mert akkor ember legyen a talpán, aki megtalálja. Nem is beszélve arról, hogy az otthoni, vagy a munkahelyi gépünkben is meg kellene lenni mindegyik könyvjelzőnek.

Nosza, okos emberek kitalálták, hogy akkor ezeket inkább az Interneten tároljuk, az úgyis mindig ott van, ha könyvjelzőket akarunk használni. Van benne logika, ez kétségtelen. De akkor már kicsit ki is egészítik a képet, legyen rögtön Social Bookmarking, nem csak holmi lista. Egészítsük ki a könyvjelzőket leírással, címkékkel, felejtsük el a mappákat, egyéb struktúrákat, és böngészés helyett inkább kerssünk a könyvjelzők között. Mindenki könyvjelzője között. Mert ha engem érdekel a japán kimonó szövési mintázata, akkor ne csak az én könyvjelzőim között keressünk, hátha valaki talált egy sokkal jobb oldalt.

del.icio.usValami ilyesmit csinál a del.icio.us is. Fincsi :-). Piszkosul egyszerű, ingyenes felület, kellemes használattal. Csinálsz egy accountot, használod a Firefox kiterjesztést, vagy a Bookmarklet-et a linkek rögzítésére. A webkettes felület biztosítja, hogy a használat kényelmes legyen. Aztán, ha keresel egy linket, csak dobd be a keresőbe a címkéket, és máris jönnek a kategóriához rendelt oldalak. Ennél talán nincs is egyszerűbb.

del.icio.us

Persze bonyolultabb van. Ami még többet tud, meg még főzni is. Van konkurrencia rendesen, úgyhogy kiki válasszon kedve szerint, talán hasznos lehet egy összehasnolító cikk.

Válogatás

Az Internet arra való, hogy információt szerezzünk (többek között). Én például sokszor használom arra, hogy kikeressem, hogy milyen terméket akarok venni: hifi, dvd, bútor, stb. Viszonylag ritka az olyan oldal, ahol minden van, és tudok válogatni, ezért általában több oldalt kell meglátogatnom. Nézem a gyártók oldalát, az online boltokat, stb. Találok egy jó kis terméket, amit meg fel szeretnék jegyezni, hogy egy másikkal összehasonlítsam. Nade hova? Erre is tegyek egy könyvjelzőt? Jó gondolat, de minek szaporítsam a könyvjelzőket, ha nem muszáj, meg aztán úgyis csak ideiglenesen kell a link, amíg ki nem választom a terméket, utána mehet a levesbe.

KaboodleErre jó eszköz a Kaboodle. Egy könnyed Firefox kiterjeszétssel, vagy Bookmarklettel ismételen megszelídítjük az eszközt, és böngészés közben, a termék oldalán csak rábökünk az Add to Kaboodle gombunkra, és máris a Kaboodle oldalán találjuk magunkat, ahová az okos kis eszköz már ki is válogatta a szerinte fontos információkat az oldalról. Egy kép, egy megnevezés, egy leírás, esetleg némi kiemelt infó, és persze egy hivatkozás az oldalra. Ezeken még változtathatunk, hozzácsaphatjuk az egyik listánkhoz, felcímkézhetjük, mentjük, és már folytathatjuk is a böngészét további potenciális termékek után.

Kabbodle Shopping List

És ha már készen állunk a választásra, visszatérünk a Kaboodle oldalunkra, és megnézzük a kiválasztott termékeket. Sőt, kollaboratíve barátaink is hozzászólhatnak az egyes bejegyzésekhez, hogy ők mit gondolnak. A del.icio.us-höz hasonlóan itt is megnézhetjük más hasonló listáit, hátha ők sokkal jobb cuccot találtak a nappaliba.

Az igazi notesz

Az eddigi megoldásoknál mindig a hivatkozás állt a középpontban. Nem véletlen ez hiszen az egész Internet nem más, mint rengeteg hivatkozás :-). Nincs ez másképp az utolsó megoldásunknál sem, de itt mégiscsak másról van szó egy kicsit. Hasonló a helyzet, mint a Kaboodle esetében, ugyanis most sincs értelme könyvjelzőink számának gyarapítására, inkább csak meg szeretnénk jegyezni valamit, fel szeretnénk írni valamit.

Velem számtalanszor előfordul, hogy belefutok egy oldalba, cikkbe, termékbe, stb., amit érdekesnek találok, de nincs időm foglalkozni vele, de később megnézném, hátha jó valamire. Ekkor nem teszek mást, mint kijelölök egy részt az oldalból és beszúrom a vadiúj Google Notebook-omba. Google Notebook A Google Notebook-ban több noteszt is létrehozhatunk, és azon belül még bekezdéseket is létrehozhatunk a jobb szeparáltság végett. A használathoz természetesen most is Firefox kiterjesztés (vagy IE plugin) szükséges, ami nagymértékben könnyíti a felhasználást.

Google Notebook - jobb alul a kiterjesztéssel

A notesz tartalmát bármikor megtekinthetjük kompakt, vagy teljesképernyős nézetben is, ahol még kedvünkre tovább módosíthatjuk a felvitt jegyzeteinket: átrendezhetjük, beleírhatunk, kitörölhetünk. További információk a Google Notebook hivatalos óvervjú oldalán találhatóak.

 
notesz.txt · Utolsó módosítás: 2006.06.07 21:00 szerkesztette: norbert
 
Valid XHTML 1.0 Valid CSS Driven by DokuWiki Get Firefox! Hosted by AION CSIK.net