Tartalomjegyzék

Jobbra tarts

Avagy közlekedjünk okosan. De jó is lenne. Persze ez nem ilyen egyszerű. Az nem megoldás, hogy kiabálok az autóban, meg szidom a másik k*rva anyját, hogy lehet ilyen, meg olyan barom, hiába, nem mindenki gondolkodik el azon, hogyan is lehetne értelmesebben közlekedni. Csak kiabál, hogy a k*rva anyád, meg szidja a másikat, pedig ő is hülye. Főleg azért, mert idegeskedik, pedig az nem old meg semmit, és majd jól összeszarja magát az idegrendszere, és majd lehet látogatni a Lipótmezőn.

Rechts fahren

Ebben azért nincs semmi nehéz, vagy igen? Jobbra tarts. Mit jelent? Menjél a jobb oldalon bazze’! És ez nem csak a jobb szélső sávra vonatkozik, hanem, hogy a sáv jobb szélén is. Imádom, amikor valaki beleszeret a felezővonalba, és azt követi, mintha rövidlátó lenne. Tudom én, hogy a kocsi jobb oldalát nehezebb besaccolni, meg hogy nem érzi a kocsit, de hát akkor ne vezessen. Gyakoroljon sokat, menjen ki a pusztára, aztán gyakoroljon. Vegyen még órákat, ismerje el, hogy béna, és hajtson jobbra.

De jó lenne, ha már itt tartanánk. De sajnos még az sem tiszta, hogy a jobb szélső sávba kell lehúzódni. A kedvencem az autópálya. 130-al lehet ugye menni, emberünk ennek megfelelően 130-al hasít a belső sávban, mer’hát olyat neki lehet. Meg minek menjen lejjebb, hiszen úgysem mehet senki többel. Több embertársam nevében kérem az ilyen lelkülető sofőröket, hogy engem ne tanítson, hanem hajtson jobbra, majd én tudom, hogy mennyivel akarok menni. Azonfelül ez balesetveszélyes is, hiszen akik nem annyira szeretnek 130-al menni, hanem inkább 150-180-260-nal, azok tuti ott fognak pattogni mögötte 2 centire, hogy ugyan húzódjon már lejjeb. Az meg nem féktút, de még nem is féktávolság! Aztán ne adj Isten nem húzódik le emberünk, akkor meg olaszosan jobbról beelőznek, ami szintén nem a közbiztonság netovábja.

Aki nem lép egyszerre

Álmaimban elképzeltem egy piros lámpa előtt álló sort, ami egyszerre indul el a zöld lámpánál. Persze aztán beleért a kezem a bilibe, és felébredtem, de mégis, elgondolkodtató. Mi lenne, ha nem lennénk ennyire optimisták, és csak annyit akarnánk, hogy mindenki akkor indulna el, amikor a kettővel előtte lévő - persze odafigyelve, nehogy nekimenjen a közvetlenül előtte lévőnek. Így azért már sokkal jobb hatásfoka lenne a dolognak, szerintem kivitelezhető is, ahogy a gyakorlati tapasztalatom mutatja. Még az is előfordulhat, hogy így a 6. autó is átjut a zöldön. Vaó!

A cipzár

Ez egyszerűen nem megy. Láttam már ilyet a valóságban, próbálták, próbálták, de nem megy. Pedig erőltetni kellene. Két sávból egyet csinálni, egyik utcaából besolorolni a másikba, ha csak vánszorog a sor, ez nem megy. Pedig nem lenne olyan nehéz. Egyet innen, egyet onnan. A baj az, hogy mindkét oldalon megvan a “Nézd már a hülye beengedte az előttem lévőt, a köcsög, akkor még én is bemegyek elé”, meg az “Elém ugyan nem jössz be, mit gondolsz én mié’ várok már itt egy fél órája” érzés. A hülyék. Pedig az előbbi tudhatná, hogy majd őt is beengedik, utóbbi meg tudhatná, hogy ő is szeretne majd még besorolni egy másik utcába hasonló helyzetben. De nem, csak erőlködnek, szitkozódnak. Beszarás.

Biztonsági öv

Nem feltétlenül ide tartozik, de azért mégiscsak közlekedés. Számtalanszor hallottam már, hogy emberek nem kötik be a biztonsági övet, mindenféle okokra hivatkozva. Az egyik kedvencem, amikor azt mondják, hogy azért nem kötöm be, mert XY sem kötötte be, és ez mentette meg az életét, mert ki tudott mászni és nem fulladt meg, meg égett benn. Ez biztos így is történt, és örülünk, hogy XY azóta is javában közlekedik az utakon, de gondoljunk csak bele kicsit, hogy az esetek többségében a biztonsági öv menti meg az embereket. Ha csak 1 esettel is több az olyan eset, amikor a biztonsági öv életet ment, akkor én már bekapcsolom. Mert, hogy XY-t az mentette meg, hogy nem volt bekötve, az azt jelenti, hogy mákja volt és pont olyan balasetet szenvedett, ami a kisebbségbe esett. De legtöbbször nem ez történik. Tehát én bekapcsolom. Akinek meg kényelmetlen az öv, javaslom a következő aranyköpést: “A biztonsági öv kényelmesebb, mint a tolókocsi”.