Csík Norbert

Csík Norbert Néhány felemelő gondolat erejéig összefoglaltam pár sorban, hogy mégis ki vagyok, honnan jövök (bár nem az a fontos, hogy honnan jösz, hanem, hogy mit iszol), mit csinálok.

A kezdetek

Anyu és ApuHuhh, de régen volt már. Ha jól emlékszem még nem voltam egy éves, amikor megszülettem, valamikor 1981. március 1-én hajnali 8 óra körül. Ja, azt még nem is mondtam, hogy Csík Norbertnek hívnak. Édesapám sajnos rokkantnyugdíjas egy súlyos hasnyálmirígy-gyulladásnak köszönhetően, most otthon tölti nyugdíjas éveit. Édesanyám óvónő az egyik helyi óvodában. Van egy testvérem is, méghozzá egy bátyám, akit Attilának hívnak. Ő műszaki menedzser szakon végzett a GAMF-on, most pedig Németországban dolgozik. Az elejétől fogva Törökszentmiklóson lakunk, bár amióta én feljöttem Pestre az egyetem végett, elég ritkán vagyok otthon, mostanában már csak látogatni járok haza. Barátnőmet Tóth Anitának hívják, aki jelenleg a BMF műszaki menedzser szakán tanul. Ő is itt kezdtett az ELTE-n progmat-on, de úgy döntött, hogy inkább másik szakot választ. Mindemelett - nem elhanyagaolható módon - sportlövész, Olimpiai Reménység, Európa Bajnok III. helyezett, meg sorolhatnám, ha tudnám, de majd inkább őt kérdezzük meg.

Tanulj, tinó!

Óvoda

Mint egy normális gyerek ^_^ én is óvodában kezdtem. Mivel anyukám óvónő, ezért akár protekciós gyerek is lehettem volna a csoportjában, de ehelyett úgy alakult, hogy egy másik óvodába kerültem (persze gondolom azért a protekció oda is elért ;-)). Az óvodai emlékekből nem sokra emlékszem, mindazonáltal érdekes, hogy pont egy olyan esemény maradt meg, amikoris nagycsoportosként bevertem egyik társam orrát, meg aljas és gané módon megelőzött sorban, amikor ki akartunk menni az udvarra. Ez persze végzetes bűnnek számított abban az időben, hiszen mindenki egy tekerős autóra hajtott, hogy azzal játszhasson. Erre a kis akcióra viszont az óvónénik nem reagáltak megfelelően, és buntetésből beküldtek a kiscsoportba, ahol a gyerkőcök épp aludtak.

Általános

Az általános iskolás évekre szintén kevésbé emlékszem. Már régen volt, meg azóta biztos elpusztult pár agysejt is ;-). Név szerint a Rózsa Téri Általános Iskolába jártam, ami a Kölcsey Ferenc Úti Általános Iskola része volt. Ide járhattak a népek 1-5. osztályig, aztán mehettek tovább a Kölcsey-be. Ott a sportosztályok mentek (focisták), itt meg az értelmesebb osztályok (mi :-)). Elég jól elvoltunk az általánosban, az egyik sráccal csináltunk mindenféle ökörséget.

Gimnázium

Aztán az ált.isk.-ban félúton úgy döntöttem (vagy helyettem döntöttek, én már erre nem emlékszem), hogy abbahagyom és egyel feljebb lépek. Beiratkoztam a Törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnázium nyolcosztályos képzésére. Ez egy régiúj képzési módszer, ami arra épül, hogy négy év általános után nyolc év középiskola következzen. Amióta ismét bevezették, mi voltunk a második nyolcosztályos képzésben részesülő osztály az országban. Felemő érzés lehetett, gondolhatjátok.

Ott le is töltöttem mind a nyolc évet. A végére már nagyon kifáradtam. Sajnos eléggé leépült azóta a gimnázium, nem egy nagy was ist das mostanában. Gimnázium révén semmilyen szakmai tudást nem tanultam ott, de azért volt pár előnye. Mindenekelőtt egy jó kis társaság jött össze, meg aztán angolul is megtanítottak rendesen. A némettanítással már nem jártak ilyen sikerrel az osztálynál: 6 év alatt hét tanárunk volt ;-). Új rekordot állítottunk föl :-). Aber azóta meine deutche knowledge ist very gut.

A gimnáziumot vegyes eredményekkel zártam, amelyik tárgyat szerettem, abból megvolt az 5-ös, de amit nem szerettem, abból nem lett 3-asnál jobb. És mivel sosem voltam egy magolós típus, ezért inkább a reál tárgyak voltak a jobbak, abban legalább volt logika, és ki lehetett találni azokat a dolgokat is, amiket sosem tanult meg az ember. Például a fizika érettségin is azt mondta a tanár, hogy Norbi nem tudja a fizikát, viszont tudja használna a négyjegyű függvénytáblázatot. És ennyi pont elég is volt ahhoz, hogy minden feladatot megcsináljak :-).

Felül

Nyolc év után szabadultam, és felvételiztem az ELTE-re, a JATE-re, a SZIF-re és a GAMF-ra. Első kettőn progmat 1), a másik kettő műszaki infó szakra. Habár mindenhova felvettek, de az ELTE volt az első a sorban, ezért oda iratkoztam be.

Az egyetemen próbáltam rögtön kollégiumban kezdeni, de ezt nem mindenki akarta így, ezért egy gyors kétehtes albérlettel melegítettem. Utána viszont jöttek a remek kollégiumi évek, amikről csak azoknak lenne érdemes mesélni, aki még sosem volt kollégista, azoknek már minek. Az egyetemen remek analízis zh-k és vizsgák ellenére sikerült az elméleti idősávban elvégezni az egyetemet, és már az ötödik év végén egy diplomával távozni. Amennyiben érdekel, töltsd le, és olvasgasd az A Model-View-Controller tervezési sablon c. diplomamunkámat.

Sport

A gimnáziumi évek alatt a Törökszentmiklós SE NB1/b-s készilabda szakosztályának ifi csapatában játszottam kapust. 1999 elején úgy döntöttem, hogy a tanulmányaim fontosabbak, mint a kézilabda, ezért otthagytam a csapatot. De azóta is sportolok, ahol tudok. Az egyetem alatt gyakran fociztunk hétvégenként a hevrokkal. Emelett szoktam kondizni és futni a hegyen. Szeretek túrázni, voltam már pár helyen, bicajoznék is, csak ez itt Pesten nem megoldható, ui nem tudom hova rakni a bicajomat. Mindenem a víz, imádok uszodába járni. Az elmúlt években megkedveltem a fallabdát, nagyon szívesen játszok, csak ritkán jutok oda.

Szabadidő

Ha tehetem elmegyek iszogatni egy-egy jó társasággal. Szeretem a sört, de megiszom a bort is. Van még egy dolog, amit nagyon szeretek: autót vezetni. Kedvencem a forma-1 és a rali. Sajnos ralit elég ritkán látni a magyar adókon, de amikor csak elémkerül, nem lehet levakarni róla. Hihetetlen, hogy tudnak 180 száguldozni egy két méter széles földúton. Na de erről egy kicsit bővebben fogok írni Autókról szóló írásomban. Szeretem a zenét is, gyakorlatilag állandóan megy a rádió. De szeretném hangsúlyozni, hogy nem hallgatok gagyi zenéket, mint Britney Spears, meg hasonlók. Én inkább a punk-rock és a true-metal híve vagyok. De erről is bővebben olvashatsz, ha elolvasod Zenéről szóló oldalam. Nem cigarettázom és hihetetlen, hogy mennyire nem tudom megérteni azokat az embereket, akik cigarettáznak. Ezzel szemben nagyon szeretm a szivart. Írtam is a Dohányzásról pár gondolatot.

1) Programtervező matematikus
 
csik_norbert.txt · Utolsó módosítás: 2006.03.26 10:01 szerkesztette: norbert
 
Valid XHTML 1.0 Valid CSS Driven by DokuWiki Get Firefox! Hosted by AION CSIK.net