Utcai erkély rulez

Azért van annak előnye, hogy az embernek az utcára néz az erkélye. Ma este például elidőztem kicsit az erkélyen, és alkalmam volt tanulmányozni a parkolási szokásokat. Kiemelkedő volt ahogy anyu próbált meg beállni egy helyre. A szitu a következő.

Női parkolás Adott egy kicsi utca, két oldalon hosszában parkolnak, csak egy sávban lehet elférni. Anyu jön haza a kis Peugeut 206-ossal, és a bejárati ajtótól kb 7,4 méterre talál is egy helyet. Először megpróbált balra előre beállni, de arra kicsi volt a hely, nem is csodálkoztam, hogy nem ment neki. Aztán rögtön észbe kapott, hogy ez nem megy, és jött a második próbálkozás. Ennek már több sanszot adtam, dehát ehhez azért az is kellett volna, hogy tudjon parkolni. De nem így történt, betolatott, aztán előre-hátra, előre-hátra ugyanazon az íven, minden értelem nélkül. Már-már azt hittem, hogy megunyja, és úgyhagyja az autót – annyira nem állt vészesen távol a padkától, kb. 60-70cm. De legnagyobb meglepetésemre nem ez történt, fogta magát, 5 perc szenvedés után kihajtott, és ahogy láttam a szomszéd utcában állt meg, onnan gyalogolt vissza.

Az már csak a slussz poén, hogy kb 10 percre rá egy Peugeut 407-es állt be ugyanarra a helyre, minden gond nélkül 2 perc alatt: apu hajtott – pedig a 407-es 84cm-rel hosszabb is. ;-)

Hozzászólás

Csík Norbert Csík Norbert, 2006.05.11 17:21:

Tegnap este sikerült ismét figyelemmel kisérnem a hölgy parkolási szokásait. Ezúttal mákja volt, nagyobb hely adódott, de azért szintén eljátszott a fent leírtaknak megfelelően, de most nem állt odém, hanem otthagyta a verdát. Legközelebb készenlétbe helyezem a kamerát, hogy meg tudjam örökíteni az örökkévalóságnak. :-)


 
blog/utcai_erkely_rulez.txt · Utolsó módosítás: 2006.06.07 20:25
 
Valid XHTML 1.0 Valid CSS Driven by DokuWiki Get Firefox! Hosted by AION CSIK.net